Elmélkedés: Út, igazság, élet Az evangélium Jézus búcsúbeszédét idézi fel, az utolsó vacsorát, amikor már tudta, hogy közeleg a kereszt, a szenvedés, a tanítványok szétszélednek, elárulják, megtagadják. Jézus mégis békéről beszél. Olyan kijelentéssel indítja a tanítványok vigasztalását, amely minden kor hívő emberének szól, nekünk is: „Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek.” Az emberi szív és lélek nyugtalansága ismerős tapasztalat számunkra, amely megjelenhet egy fenyegető veszély formájában, de akár a mindennapokban is. Egy váratlan diagnózis, egy felbomlott kapcsolat, egy felismerés, hogy életünk rossz irányba halad, és máris azt érezzük, hogy semmi sem biztos. A tanítványok is hasonlót éltek át. Mesterük, akiben bíztak, s akitől új világot reméltek, most arról beszél, hogy elmegy és ők nem követhetik. Ebben a helyzetben hangzik el az Úr bátorítása: „Higgyetek!” A hit nem az, hogy minden világos és átlátható. A hit nem logikai összefüggések elfogadása, hanem egy bizalmon alapuló kapcsolat, annak tudatosítása, hogy kihez tartozom, és hogy nem vagyok egyedül, még akkor sem, ha mindent elveszítek. Keresztény hitünk nem azonnali válasz minden kérdésünkre, hanem kapaszkodó minden helyzetben. Jézus egyrészt nyugalmat, lelki megbékélést ígér, másrészt utat is mutat: „Atyám házában sok hely van. Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek.” És amikor Tamás zavartan kérdezi, hogy még azt sem tudják, hová megy, akkor hangzik el az evangélium egyik csúcspontja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” Jézus nemcsak ismeri és megmutatja az utat, hanem ő maga az út. Az Istenhez vezető út nem eszmerendszer, nem szabályok és elméletek gyűjteménye, hanem egy személy, Jézus Krisztus. És ő mindenkit hív: a keresőt, a tévelygőt, az elcsüggedtet, a kétkedőt, a nyugtalan szívű embert. Egy fiatal atya mesélte, hogy első szolgálati helyén a szentmisén nagyon izgult. A falu idős asszonyai sorban ültek a padokban, mindegyikük évtizedek óta járt a templomba. A mise után egyikük odament hozzá és ezt mondta: „Tisztelendő Úr, maga ma úgy imádkozott, mint aki hazaért.” Ez a mondat megnyugtatta az atyát. Mert fontos a szép prédikáció, a mozdulatok pontossága és a liturgia gördülékenysége, de még lényegesebb, hogy hitelesen képviselte Krisztust, aki jelen volt személyében és a szentségben, és aki a papok szolgálata által utat talál az emberi szívekhez. A mai ember keresi az irányt, merre menjen, mit kezdjen az életével, hol van a helye a világban? Sokszor csak sodródunk, egyik célból a másikba, egyik kapcsolatból a másikba anélkül, hogy valóban otthon lennénk. Jézus nemcsak útmutatást ad, hanem önmagát adja útként. A vele való kapcsolat eligazít, irányt mutat, otthont ad már itt a földön is. Pedig Jézus napjainkban is elindul és társakat keres az útra. Nem tökéleteseket, hanem nyitott szívűeket. Nem hősöket, hanem olyanokat, akik hajlandók rátenni lábukat az útra, amely ő maga. Életutunk néha meredek, néha köves, néha fájdalmas. De mindig vezet valahová: a valódi otthonba, az Atya házába, ahol már nem lesz kérdés, nem lesz kétség, csak egy örök és megrendítő felismerés: Itt van, akit kerestem. Itt van, aki boldoggá tesz örökre. © Horváth István Sándor

Imádság: Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy az út, az igazság és az élet! Te vagy az egyetlen biztos irány, akiben a szív megnyugodhat, aki elvezet az Atyához. Add, hogy ne a világ útvesztőiben bolyongjunk, hanem benned bízzunk, és veled járjunk! Erősítsd bennünk a hitet, hogy ne a láthatóra, hanem a láthatatlanra figyeljünk! Ne engedd, hogy elbizonytalanodjunk életünk útján! Segíts, hogy mi magunk is úttá váljunk, így másokat is hozzád vezessünk! Légy velünk minden lépésünknél és vezess minket az Atya házába, a mennyországba!

Elmélkedés: „Mutasd meg nekünk az Atyát!” – kéri Fülöp apostol Jézustól. Őszinte kérés és vágy ez, amely sokunk szívéből felszakad időnként, hiszen szüntelenül Isten közelségére, megérinthetőségére vágyakozunk. Jézus válasza kissé meglepően: „Aki engem lát, az látja az Atyát.” Nem azt mondja, hogy elmondom neked és a többieknek, ki az Atya, hanem azt, hogy az ő személyében jelen van az Atya, mert minden szava, cselekedete, együttérzése az Atya szívét tárja fel. Jézus azért jött közénk, hogy az Atyát láthatóvá tegye. Ez az evangéliumi rész a keresztény hit egyik legmélyebb titkához vezet el minket: Isten nem elrejtőzik előlünk, hanem kinyilatkoztatja, megmutatja magát nekünk. Nem elérhetetlen, hanem kapcsolatba akar lépni velünk, Jézus a híd az Atyához. Fülöp kérése és Jézus válasza segíthet nekünk is újra felismerni azt, hogy ha látni akarjuk az Atyát, Jézusra kell néznünk, mert ő a láthatatlan Isten képmása. Az ő tetteiben a mennyei Atya cselekszik, az ő tanításában az Atya szól hozzánk. Jézus tanítványaként mi is az Atya képmása vagyunk, ha engedjük, hogy átalakítson minket. A szeretet, a megbocsátás, a béketeremtés apró tettei az Atyát teszik láthatóvá a világban. A húsvéti időszakban, amikor a Feltámadott jelenlétéről elmélkedünk, ez a nap arra hív, hogy merjük meglátni az Atyát Jézusban, és éljünk úgy, hogy az emberek bennünk is meglássák őt. © Horváth István Sándor

Imádság: Uram, Jézus Krisztus! Te vagy az út, az igazság és az élet, te vagy az Atyához vezető út! Taníts minket rád figyelni, téged szemlélni, hogy általad megismerjük a mennyei Atyát! Add, hogy életünkben ne csak beszéljünk Istenről, hanem tükrözzük is az ő szeretetét és irgalmát az emberek felé! Segíts, hogy tetteink, szavaink, jelenlétünk másokat is elvezessenek hozzád és az Atyához! Erősítsd hitünket, hogy amikor kérdezünk, keresünk, kételkedünk, újra és újra rád találjunk! Mutasd meg magad, Urunk, és ez elég nekünk!

Elmélkedés: „Hát nem az ács fia?” – kérdezik Jézusról a názáretiek. Ők jól ismerik Jézust, látták felnőni, tehát nem lehet próféta. A Megváltó nem jöhet onnan, ahol kalapács koppan, fűrészpor száll, forgács röppen a gyalu körül. Az emberek visszautasítják Jézust, mert nem tudják összeegyeztetni az istenit a hétköznapival, Isten megváltó tervét saját elképzeléseikkel. A názáretiek kételkedése rávilágít egy mélyebb igazságra: a hit nemcsak az isteni csodákban való bizalom, hanem annak elfogadása is, hogy Isten jelen van a hétköznapi dolgokban. A műhelyben, a verejtékes munkát végzőkben, az egyszerű emberek életében. Szent József, akire a mai napon emlékezünk, a munkás emberek védőszentje és példaképe, aki úgy végezte mindennapi munkáját, hogy közben isteni titkokat hordozott szívében. Nem szavakkal, hanem tettekkel tanít. Jézus éveken át vele dolgozott, és tőle tanulta meg, hogyan kell emberként élni, dolgozni, figyelni, szolgálni. József igazi érdeme nem a látványos munka, hanem az Istennek való engedelmesség és szolgálat. Napjainkban, amikor sokak számára a teljesítmény, a siker, a haszon a fontos, Szent József példát ad a csendes, hűséges munkára, amely nem csupán egyéni célokhoz vezet, hanem Istenhez. Mert minden szorgalmas mozdulatban, minden becsülettel végzett feladatban felfedezhetjük Isten jelenlétét. Tanuljuk meg Szent Józseftől, hogy ott szolgáljunk, ahol talán senki sem veszi észre. © Horváth István Sándor

Imádság: Szent József! Te kétkezi munkáddal segítetted a Megváltót, taníts minket is Isten jelenlétét keresni és megtalálni a hétköznapi feladatainkban! Segíts, hogy munkánk ne csak kenyérkereset legyen, hanem Istennek végzett szolgálat is! Add, hogy ne a világ elismerését hajszoljuk, hanem Isten akaratát teljesítsük csendben, kitartóan, hűséggel! Vezess minket, hogy életünk minden napján Krisztust hordozzuk a szívünkben, akár kalapácsot, akár könyvet, akár gyermeket tartunk a kezünkben! Imádkozz értünk, hogy a mindennapokban felfedezzük Isten jelenlétét!

Elmélkedés: „Aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be” – mondja Jézus a mai evangéliumban. Ebben az egyetlen mondatban benne van az egész keresztény küldetés lényege. A tanítvány nem önmagát képviseli, hanem Krisztust. Nem a saját szavait mondja, hanem az evangélium igazságát hirdeti. Nem önmaga körül épít világot, hanem másokat emel fel, másokat szolgál Jézus nevében, így építve a krisztusi közösséget. A húsvéti időszak nagy ajándéka, hogy feltámadása után Jézus új küldetést, megbízatást ad. Ez a küldetés nem csupán szavakban áll, hanem életformát jelent. A tanítvány életének hitelessége az, ami Krisztus jelenlétére utal. Amikor valaki irgalommal fordul mások felé, amikor megbocsát, amikor hűséges marad egy nehéz helyzetben, vagy épp szeretettel hallgat meg egy bajban lévőt, akkor ő Krisztust képviseli. És akin keresztül Krisztus megérint egy másik embert, azon keresztül maga az Isten jön közel. Krisztus küldöttei vagyunk. Nem kiválasztott elitként, hanem szeretett tanítványokként. Az Úr követei a családban, a munkahelyen, a templomban, az utcán, mindenütt. Ha így élünk, életünk tanúságtétellé válik. Csendes, hétköznapi tanúságtétellé, amelyet Isten áldása kísér. © Horváth István Sándor

Imádság: Uram, Jézus Krisztus! Köszönöm, hogy nekem is küldetést adsz. Bár sokszor gyenge és törékeny vagyok, te mégis rám bízod evangéliumodat. Segíts, hogy ne önmagamat, hanem téged képviseljelek! Add, hogy jelenlétem békét sugározzon, szavaimban ott visszhangozzék a te igazságod, és tetteimből kiolvasható legyen a szeretet, amely belőled fakad! Taníts alázatra, hogy mindig emlékezzek arra, hogy a tanítvány nem nagyobb Mesterénél! Segíts engem, Uram, a tanúságtételben!

Időpont: 2026. május 16., szombat, 20:00

Műsor:

Jehan Alain (1911-1940)
Litanies JA 119.

Josef Gabriel Rheinberger (1839-1901)
Cantilena from Sonate No.11. Op. 148.

ANDRÁS GÁBOR VIRÁGH (1984 – )
MEPHISTO – MAGYARORSZÁGI BEMUTATÓ

Liszt Ferenc (1811-1886)
Orpheus – Symphonic poem S98. No. 4.

Charles-Marie Widor (1844-1937)
Allegro vivace from 5th Symphonie Op. 42. No. 5./1

Cèsar Franck (1822-1890)
Grande Pièce Symphonique Op. 17.

Jegyek kaphatók a Szent István Bazilika jegyirodájában, vagy online, a bazilika.jegy.eu oldalon

Elmélkedés: Jézus szavai rávilágítanak arra, hogy az Isten ismeretéhez elsősorban nem tanulmányok, hanem tiszta szív, gyermeki bizalom és nyitottság kell. Ezt a bölcsességet testesíti meg Sienai Szent Katalin, a XIV. század erős, bátor és mélyen misztikus asszonya, akit nem csupán korának egyházi vezetői hallgattak meg, hanem akit ma is egyháztanítóként tisztelünk. Katalin nem tanult teológiát az egyetemeken, mégis Isten annyira mély ismeretét kapta ajándékul, hogy írásait teológusok tanulmányozzák mindmáig. Sienai Szent Katalin azt üzeni nekünk, hogy ne gondolkodjunk a szeretet módján, hiszen Isten minden helyzetben megadja nekünk a bölcsességet annak felismeréséhez, hogy mit kell tennünk. Ez a szeretet vezette őt, amikor járványos betegeket ápolt, amikor elment Avignonba, hogy a pápát visszatérítse Rómába, és amikor fáradhatatlanul közvetített a háborúskodó itáliai városállamok között. A világ szemében ő egy egyszerű nő volt, de Isten szemében az igazság hordozója. Katalin élete tanúsítja, hogy a kicsinyek, a világ szemében jelentéktelenek, akikről Jézus beszél a mai evangéliumban, Isten nagy követei lehetnek. Katalin misztikus látomásaiban Jézus újra és újra megjelenik, mint jegyese, pásztora és a kereszt szeretetének tanítója. „Vegyétek magatokra igámat” – mondja Jézus az evangéliumban. Katalin nem csupán elfogadta ezt az igát, hanem másokat is hívott arra, hogy ezáltal Krisztushoz fűződő szelíd és mély kapcsolatban éljenek. Szent Katalin írásai politikai, egyházi és lelki kérdéseket is bátran tárgyaltak. Közben mégis úgy élt, mint egy kicsiny lélek: szegényen, önátadással, mindenben az Atya akaratát keresve. Életpéldája ma is sürget bennünket: merjünk kicsik lenni, és merjünk szeretni, gondolkodás és késlekedés nélkül, de Isten bölcsességétől vezetve. © Horváth István Sándor

Imádság: Urunk, Jézus Krisztus! Köszönöm, hogy Sienai Szent Katalint adtad nekünk, aki bátorsággal és alázattal mutatta meg az evangélium erejét. Segíts, hogy én is nyitott szívvel hallgassam tanításodat, és ne a világi tudományban, hanem a te bölcsességedben és szeretetedben bízzak! Add, hogy Katalin példája nyomán felismerjem: a te igád könnyű, mert velem hordozod! Adj erőt, hogy bízni tudjak benned, és legyen bátorságom szólni, szeretni, cselekedni, ha küldesz!

Elmélkedés: „Ti nem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül valók.” Jézus szavai keménynek tűnnek, de valójában nem a vele való életközösségből kizáró vagy elutasító szándékúak, hanem mély igazságot tárnak fel. A hit nem csupán ismeret vagy egyetértés kérdése, hanem kapcsolat. Jézus juhai hallgatnak hangjára, ismerik és követik őt. A hit tehát személyes válasz Isten személyes megszólítására. Sokan ma is úgy keresnek bizonyosságot, ahogy egykor a zsidók tették: „Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan!” Az emberi szív azonban gyakran akkor is zárva marad, ha a válasz ott áll előttünk. Jézus nem szenzációt kínál, hanem életet, csendes, de mély életközösséget, amely a hűségből, a figyelemből és az engedelmességből táplálkozik. Az isteni hang nem kiabál. Jézus pásztorként vezet és nem katonaként vezényel. Az ő hangját csak az hallja meg, aki időt szán rá. Az Úr nyájához tartozni nem kiváltság, hanem hivatás: meghallani a hívást, és engedni, hogy vezessen. „Senki nem ragadhatja ki őket kezemből” – mondja Jézus. Ez a kijelentés a keresztény remény egyik legmélyebb forrása. A mi biztonságunk nem a saját erőnkön, hanem az ő hűségén múlik. Talán néha úgy érezzük, elveszünk. Kétségek, nehézségek, belső sötétségek torzítják a látásunkat, gyengítik hitünket. De mindig Jézus kezében vagyunk és az Atya kezében. Isten hűsége a mi reményünk. © Horváth István Sándor

Imádság: Jézus, Jó Pásztor! Add, hogy felismerjem a te hangodat a világ zajában! Taníts meg hallgatni, figyelni, benned bízni! Amikor gyenge vagyok, amikor kérdések gyötörnek, amikor a hit gyengül, emlékeztess rá, hogy a te kezedben vagyok, és abból senki sem ragadhat ki engem! Segíts, hogy hűségesen kövesselek akkor is, ha nem látok mindent világosan, nem ismerem fel rögtön szándékaidat! Köszönöm, hogy nem elvárásokat zúdítasz rám, hanem jelenléteddel hozol békét, nyugalmat a szívembe.

Elmélkedés: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.” A mai evangéliumnak ez a mondata összefoglalja Jézus egész küldetését és azt is feltárja, hogy miben különbözik minden más vezetőtől, példaképtől, vallásalapítótól. Ő nem csak tanít, hanem meghal azokért, akiket szeret. Nemcsak a biztonságunkról gondoskodik, hanem az életét is odaadja, hogy mi élhessünk. Jézus szembeállítja a pásztort a béressel, aki valójában nem törődik a juhokkal, mert neki nem a közösség sorsa, hanem a saját kényelme számít. Ha jön a farkas, a béres menekül. A pásztor viszont a nyáj mellett marad akkor is, amikor fájdalmas, veszélyes, kockázatos. Ez nemcsak Jézus keresztjére utal, hanem igaz ránk is. Ő akkor sem hagy el minket, amikor mindenki más elfordulna tőlünk. A jó pásztor egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy ismeri a juhait, ezt a gondolatot már tegnap is megemlítettük. Jézus nem tömegben gondolkodik, nem statisztikai kategóriákban lát bennünket, hanem név szerint ismer minket. Ismeri személyünket, ismeri félelmeinket, reményeinket, csalódásainkat. Úgy vezet, hogy közben sosem veszít szem elől egyetlen lelket sem. Azt szeretné, hogy mi is így ismerjük őt: ne csak tanítását, hanem személyét, akiben felismerhetjük vezetőnket az örök életre. A keresztény élet nagy kérdése nem az, hogy mit kell tennem, hanem az, hogy kiben bízom, kinek a vezetését, irányítását fogadom el. Jézus nem parancsokat ad, hanem önmagát. Ő az ajtó, aki által beléphetünk az életbe. Ő előttünk jár, hogy ne tévedjünk el az üdvösség felé vezető úton. © Horváth István Sándor

Imádság: Jó Pásztorunk, Jézus Krisztus! Köszönöm, hogy nem béresként viselkedsz velem, hanem pásztorként, aki életét adta értem. Ismersz engem, gyengeségeimmel, sebeimmel, reményeimmel együtt. Segíts, hogy ne tévedjek el a világ zűrzavarában, hanem mindig felismerjem a te halk és igaz hangodat! Ne engedd, hogy a félelem vagy a kétség eltávolítson tőled! Add, hogy ne csak kövesselek, hanem én is pásztorrá váljak mások számára, én is a szeretet, a figyelem, a megbocsátás embere legyek!

Elmélkedés: Aki ismer minket Húsvét 4. vasárnapján Jézus egyik legszemélyesebb és leggyengédebb arcával találkozunk: ő a Jó Pásztor. Ebben az evangéliumi szakaszban nem vitázik, nem tesz csodát, hanem bemutatkozik, önmagáról és küldetéséről beszél. Ezt mondja: „Én vagyok a jó pásztor”, és ezzel egy olyan kapcsolatot kínál fel, amely biztonságot, szeretetet, gondoskodást és védelmet nyújt. Erre vágyunk mindannyian szívünk legmélyén. A pásztor és a juh kapcsolatának kulcsa az ismeret. „Ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem” (Jn 10,14). Ez nem felszínes tudás, hanem belső kapcsolat, kölcsönös odafigyelés, állandó jelenlét. A juh hallgat a pásztor hangjára, és követi őt, mert tudja: a pásztor nem béres, nem idegen. Itt tárul fel Jézus szeretetének igazi arca: az életét adja a juhokért, nem uralkodni akar, hanem szolgálni; nem parancsolni, hanem vezetni; nem önmagát keresi, hanem értünk él. De az evangélium figyelmeztet is minket: nem mindenki pásztor, aki annak mondja magát. Vannak tolvajok, vannak béresek, akik nem a juhokért jönnek, hanem saját érdekeikért. Napjainkban, amikor annyi hang szól hozzánk a médiából, az internet világából, az önjelölt influenszerek sokaságából, különösen fontos kérdés, hogy melyik hangot ismerem fel Jézus hangjaként? Kire hallgatok igazán? Jézus hangja nem harsány, nem kényszerít, nem manipulál. Ő az evangélium szavain keresztül szólal meg, a lelkiismeret halk jelzéseiben, a szív mélyén megmozduló vágyakban. Megtanulni felismerni ezt a hangot – ez a keresztény élet egyik legnagyobb feladata. A mai napon egy fontos szándékot is imáinkba foglalunk: a papi hivatásokért imádkozunk, hiszen a Jó Pásztor vasárnapja Egyházunkban a papi és szerzetesi hivatások világnapja. Jézus nemcsak Jó Pásztorként van jelen közöttünk, hanem meghív embereket, hogy az ő nevében pásztorként, lelkipásztorként szolgáljanak. A pap nem tökéletes ember, de Krisztushoz tartozik, egy szent küldetés hordozója. Nem magát hirdeti, hanem Jézust, az ő hangjának közvetítője. Egy idős plébánosról hallottam, aki hat évtizeden át szolgált egy kis faluban. Nem volt különösebben karizmatikus, nem írt könyveket, nem épített templomot, de elment minden beteghez, szépen elvégezte a keresztelési, temetési, esküvői szertartásokat és a szentmiséket, és mindenkit név szerint ismert. A minisztránsokat és a hittanos gyerekeket, a szüleiket és a nagyszüleiket, bárkivel találkozott, mindenkit a nevén szólított. Egyszer megkérdezték tőle: „Mi tartja az atyát itt ennyi éven át, amikor már rég nyugdíjba mehetett volna?” A válasza ennyi volt: „Kellett valaki, aki ismeri őket. És valaki, akit ők is ismernek.” Ez a jó pásztor lelkülete, ez a papi lelkület: név szerint ismerni a híveket. A pap nem önmagáért van, nem a saját ügyeit képviseli. Ő Istené. Az ő szava nem a magáé, hanem Krisztusé. A pásztor csak akkor jó, ha Krisztusra mutat, és ha minden szavával és cselekedetével ezt mondja: Krisztus az, akire érdemes hallgatni. Minden pap, aki Jézus szívéből merít, az Úr szeretetét adja tovább a híveknek. Ugyanakkor minden hívő, aki Krisztushoz tartozik, meghívást kap, hogy maga is pásztorrá váljon, akár szülőként, akár tanítóként vagy a közösség vezetőjeként. Őrizzük az egységet a krisztusi közösséggel, az Egyházzal és annak pásztoraival! © Horváth István Sándor

Imádság: Jó Pásztorunk, Jézus Krisztus! Te meghallgatsz, mielőtt még szólnék hozzád, és hívsz, mielőtt keresnélek téged. Köszönöm, hogy a te hangod nem bántó, de mindig igaz, nem harsány, de mindig iránymutató. Segíts, hogy meg tudjam különböztetni hangodat a világ zajától, és bizalommal kövesselek! Add áldásodat azokra, akiket meghívtál a papi és szerzetesi szolgálatra, hogy szívükben soha ne apadjon ki a forrás, amely belőled fakad! Adj új papi hivatásokat az Egyháznak, olyan személyeket, akik készek életüket adni embertársaikért! Add, hogy én is gondoskodó, védelmet és biztonságot nyújtó pásztor legyek ott, ahol élek, a családban és az egyházi közösségben!

Elmélkedés: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” – Jézus szavai nemcsak az apostoloknak, hanem nekünk is szólnak. A feltámadás öröme nem maradhat meg a szív titkos belső világában, hanem ki kell áradnia, szavakban, tettekben, tanúságtételben és életformában egyaránt. Az evangélium nem egy elvont tanítás, hanem örömhír: az élet legyőzte a halált, a irgalom erősebb, mint a bűn. Ezt az örömhírt Jézus nem az angyalokra bízta, hanem ránk, emberekre, az ő követőire. Szent Márk evangéliuma is tanúságtétel: egy ember, aki nem volt apostol, nem volt minden eseménynek a szemtanúja, mégis hitelesen továbbadta azt, amit Pétertől és az első tanítványoktól hallott. Ez is mutatja, hogy az evangélium éppen akkor él, ha továbbadjuk. Isten nem tökéletes szónokokat keres, hanem olyan embereket, akik engedik, hogy az örömhíre átjárja őket és bátran, hitelesen közvetítik azt. Napjainkban sokan nem csodák vagy gyógyulások nyomán ismerik fel az evangélium erejét, hanem a csendes hűségből, az önzetlen szeretetből, a megingathatatlan reményből, egyszóval a hiteles tanúságtételből. A világ gyakran érzéketlennek tűnik az evangéliumra, de a Szentlélek ma is munkálkodik, és jelek kísérik azt, aki az evangélium szerint él. Jézus ígérete ma is érvényes, ő velünk van minden nap, a világ végéig. Ez a jelenlét nem mindig látványos, de bizonyosak lehetünk benne. Aki az ő szavát hirdeti, annak saját életében is gyümölcsöt terem. Ne becsüljük le saját tanúságtételünket! Egy őszinte szó, egy megbocsátó gesztus is lehet igehirdetés, az örömhír továbbadása. © Horváth István Sándor

Imádság: Uram, Jézus Krisztus! Te az apostolokra bíztad a feltámadás örömhírét, küldj ma engem is, hogy szavaimmal és életemmel tanúságot tegyek rólad! Add, hogy ne szégyelljem az evangéliumot, hanem örömmel és alázattal hirdessem azt ott, ahol élek! Nyisd meg szívemet, hogy előbb bennem éljen az örömhír, és onnan sugározhasson mások felé! Adj bátorságot, ha nehéz szólni, adj türelmet, ha nem hallgatnak rám, és adj szeretetet, amely önmagában is üzenetet hordoz! Köszönöm, hogy velem vagy, és hogy küldötted lehetek ebben a világban.