2024. március 26. – Nagykedd

Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból kijelentette: „Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem.” Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem tudták, kiről mondta ezt. A tanítványok közül az egyik, akit Jézus szeretett, a vacsora alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki: „Kérdezd meg, kiről beszél!” Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: „Uram, ki az?” Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot (a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának nyújtotta. A falat után mindjárt belészállt a sátán. Jézus ennyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!” Az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt hitték, hogy – mivel Júdásnál volt a pénz – Jézus megbízta: „Vedd meg, amire szükségünk lesz az ünnepen!” Mások pedig (azt gondolták), hogy adjon valamit a szegényeknek. Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt. Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: „Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne, az Isten is meg fogja őt dicsőíteni önmagában, sőt hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is megmondom: ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.” Erre Simon Péter megkérdezte: „Uram, hová mégy?” Jézus így válaszolt: „Ahová én megyek, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz.” Péter azonban erősködött: „Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet is odaadom érted.” Jézus ezt felelte neki; „Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.” Jn 13,21-33. 36-38 Jn 13,21-33.36-38

Elmélkedés: A mai evangélium már a nagycsütörtöki utolsó vacsora eseményét kezdi ismertetni. Jézus együtt van apostolaival. Az ünnepi étkezést, együttlétüket és beszélgetésüket, amely Jézus részéről már búcsúzás és búcsúbeszéd, nem zavarja meg gyógyulásra váró betegek vagy tanítására szomjazó emberek tolongása. A társaságban nincsenek idegenek, mindenki jól ismeri a többieket, hiszen mintegy három éve együtt vannak, a Mester és az ő tizenkét apostola. Úgy gondolják, hogy ismerik egymást, de kiderül, hogy ez tévedés. Itt kerül előtérbe Júdás, akinek szándékáról egyedül Jézus tud, apostoltársai nem sejtenek semmit. Jézus tudja, hogy mire készül Júdás és azt is, hogy most jött el az idő. A hamarosan bekövetkező árulás szíve mélyéig megrendíti Jézust, aki kertelés nélkül kimondja: „egy közületek elárul engem.” Mivel nem nevezi meg név szerint, hogy melyik apostola, barátja lesz az áruló, kijelentése megdöbbenti a többi apostolt. Biztosan nem ebben a pillanatban határozta el Júdás, hogy el fogja árulni Mesterét, hanem már jó ideje szövögette terveit. Nem tudhatjuk, hogy mikor kezdett szíve elfordulni az Úrtól, de most elérkezett a végső szakítás és szembefordulás ideje. A pillanat hangulatát János evangélista így foglalja össze: „éjszaka volt.” Ez a megjegyzés nem csak az esti időpontra vonatkozik, hanem sokkal inkább Júdás lelkiállapotára utal. Milyen érzések vannak bennem Jézus iránt? Milyen érzéseket próbálok erősíteni iránta? © Horváth István Sándor

Imádság: Istenünk! Sokszor érezzük, hogy magunkra maradtunk. Reményeink szertefoszlottak, értelmetlennek látjuk, hogy tovább menjünk az úton. Kérünk, Urunk, erősíts ma is minket, hívj magadhoz mindannyiunkat! Bárcsak Péterrel együtt válaszolhatnánk: igen, Uram, tudod, hogy szeretlek! Bátoríts bennünket, hogy a te segítségeddel éltetői lehessünk családunknak, közösségünknek, minden embertársunknak!