2024. április 7. – Húsvét 2. vasárnapja, az Isteni Irgalmasság vasárnapja

Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett, és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.” A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!” Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!” Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne. Jn 20,19-31

Elmélkedés: Boldogok az irgalmasok Húsvét 2. vasárnapját Szent II. János Pál pápa kezdeményezésére az Isteni Irgalmasság napjaként ünnepeljük meg. Sokan nem értik az irgalmasság fogalmát. Úgy gondolják, hogy valakivel irgalmasságot gyakorolni és valakinek megbocsátani emberi gyengeséget, megalkuvást vagy gyávaságot jelent. Az ilyen emberek inkább erősnek mutatják magukat, s arra hivatkoznak, hogy képesek megvédeni az igazságosság elvét, azaz a jóknak jutalmazás, a rosszaknak büntetés jár. Közben elfeledkeznek arról, hogy az igazságosság végsőkig való érvényesítése valójában a legnagyobb igazságtalansághoz és irgalmatlansághoz vezet. Mások nem is ismerik az irgalmasságot! Ők inkább magukba zárják sebeiket, nem felejtenek, soha és senkinek nem bocsátanak meg, de nem is kérnek bocsánatot senkitől. Nem állnak bosszút és nem törik fejüket azon, hogy miként vághatnának vissza az őket ért valós vagy csak vélt sérelmekért, de ha úgy adódna a helyzet valószínűleg kihasználnák a lehetőséget és visszavágnának. Gondolkodásuk és kegyetlen magatartásuk arra vezethető vissza, hogy nem találkoztak Isten irgalmával vagy nem ismerték fel azt saját életükben. Miként ismertethető meg az emberekkel Isten irgalmassága? A kereszt és a feltámadás hirdetésével. Mindkettő sajátos módon tárja fel előttünk az isteni irgalmasság titkát. Jézus megostorozását, tövissel koronázását, elítélését, kigúnyolását, kereszthordozását és keresztre feszítését, tehát egész szenvedéstörténetét és halálát szemlélve azt láthatjuk, hogy amikor leginkább rászorul az emberek irgalmára, ezt nem kapja meg. Utolsó szavaival ennek ellenére azokért könyörög, akik vele ezt a kegyetlenséget művelik: „Atyám, bocsáss meg nekik, hiszen nem tudják, mit tesznek” (Lk 23,34). Jézus azért vállalja a halált, hogy az embereket megváltsa a bűntől, s ezáltal győzedelmeskedjen Isten irgalma. Másrészt a feltámadás által is megismerhető az irgalmasság. A kereszten szenvedő Megváltó úgy érzi, hogy az Atya is elhagyta, de feltámadásában megtapasztalja az Atya irgalmát és szeretetét, amely erősebb a bűnnél és a halálnál. Krisztusban találhatjuk meg az irgalmasság kimeríthetetlen forrását. Ő az, aki megváltott minket, s ő szabadít meg bűneinktől. A végtelen isteni irgalom kiáradásának helye a gyóntatószék, ahol a szentgyónás folyamán megtapasztalhatjuk, hogy az irgalmas Isten megbocsátja minden bűnünket. A szentgyónásra mindig bizalommal készüljünk. Elsősorban ne a büntetéstől való félelem vezessen minket Istenhez, hanem az iránta való szeretet. Az igazi bűnbánat ugyanis mindig Isten iránti szeretetből fakad. Megérzem, hogy Isten szeret, kész nekem megbocsátani, s erre szeretetből fakadó bűnbánattal válaszolok. Nincs olyan súlyos bűn, amit Isten ne tudna és ne akarna megbocsátani. Ha valaki azonban vakmerő módon bizakodik a megbocsátásban és azt feltételezi, hogy Isten úgyis meg fog neki bocsátani, és emiatt nem tartja szükségesnek a gyónást, az teljesen félreértelmezi a megbocsátást. A szentgyónásra mindig azzal a tudattal készüljünk, hogy az irgalomban gazdag mennyei Atyával találkozhatunk. Fogadjuk el Isten megbocsátó irgalmát! Az irgalmassággal és a megbocsátással kapcsolatban van még egy feladatunk: legyünk irgalmasok, miként Atyánk is irgalmas hozzánk! Éljen szívünkben Jézus mondása: Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak! © Horváth István Sándor

Imádság: Urunk Jézus, te megengedted Tamásnak, a kételkedő apostolnak, hogy a kereszten szerzett sebeidet megérintse. Engedd, hogy sebeidet megérintve bizonyosságot szerezzünk arról, hogy valóban élsz, feltámadtál a halálból. Azzal a szándékkal érintjük meg oldalsebedet, hogy meggyógyíthasd hitetlenségünket, eloszlasd kételyeinket és megerősítsd feltámadásodba vetett hitünket. Add, hogy ez az érintés hitet ébresszen bennünk! Egyedül te vagy képes lelki sebeink gyógyítására és bűneink megbocsátására. Úgy szemléljük sebeidet, mint az irgalom forrását és a szeretet jelét!