2024. április 21. – Húsvét 4. vasárnapja

Abban az időben Jézus így szólt: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem a sajátjai, otthagyja a juhokat, és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor. Ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, – mint ahogy az Atya ismer engem, és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért. De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is vezetnem kell. Hallgatni fognak szavamra, és egy nyáj lesz és egy pásztor. Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd ismét visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól.” Jn 10,11-18

Elmélkedés: Bizalom és szeretet Húsvét 4. vasárnapján a Hivatások Világnapját tartjuk. Ezen az imanapon a keresztény hívek szerte a világon papi és szerzetesi hivatásokért könyörögnek, s kérik, hogy Jézus, a Jó Pásztor hívjon magához fiatalokat, akiket majd az evangélium hirdetésére küld. A papokat Isten egy meghatározott emberi környezetből és egyházi közösségből hívja meg, és ugyanilyen emberi közösségbe küldi vissza őket, hogy hirdessék az Evangéliumot. Minden pap és szerzetes, valamint szerzetesnővér életében közös az isteni meghívás élménye, valamint az, hogy Krisztushoz kell egyre jobban hasonlóvá válniuk. E közös vonás mellett ugyanakkor minden egyházi hivatást vállaló személy élete különbözik, hiszen alkalmazkodniuk kell az adott kor és hely körülményeihez, ahol szolgálatukat végzik. Amikor valaki meghallja Isten hívását a papi életre és úgy dönt, hogy elfogadja azt, akkor ez a döntése a bizalom jele. Rábízza magát Istenre, az ő vezetésére és szeretetére. A papságra való felkészülés során újra és újra meg kell erősítenie ezt a bizalmat, főként akkor, amikor megérti, hogy emberi képességei aligha lesznek elegendőek hivatása teljesítéséhez. Ha hiányzik a bizalom folyamatos erősödése, akkor inkább félbehagyja valaki a szemináriumot és más foglalkozást választ magának. A pappá szenteléskor szintén megmutatkozik ez a bizalom Isten felé, hiszen enélkül aligha volna bárkinek bátorsága elindulni ezen az életpályán. A bizalom ismételt felélesztése és erősítése a későbbiekben is szükséges, hiszen csak így tud hűséges maradni, kitartani papi hivatásában. A mai vasárnap a szolgálatát hűséggel végző pásztorról olvasunk az evangéliumban. Jézusnak ez a példázata a bizalomról is szól. Valószínűleg a bizalom, mint emberi tulajdonság nem ruházható át állatokra, de a pásztort ösztönösen követő bárányok képe jól szemlélteti a személyek közti bizalmat. A pap Istenre bízza életét, Jézust, a jó pásztort követi. Ez nála nem ösztönös, mint a bárányok esetében, hanem tudatos döntés. A hívek, az Egyház tagjai bizalommal követik vezetőiket, mert felismerik azt, hogy Isten rendeléséből, Jézus hívására lettek ők a nyáj pásztorai. A hívek részéről tehát kettős irányú a bizalom, egyrészt a papok felé irányul, akiknek a vezetését elfogadják, másrészt Jézus felé, azaz bíznak abban, hogy ő, a Jó Pásztor gondoskodik számukra olyan emberekről, akik hűséggel és felelősséggel vezetik őket. Akit Isten kiválaszt a papságra, és aki igent mond a papi hivatásra, annak világosan kell látnia az emberek lelki igényét, fel kell mérnie azokat a feladatokat, amelyeket papként végezni fog és el kell sajátítania a megfelelő lelkipásztori módszereket, hogy érthető és korszerű választ tudjon adni a mai embereknek. Mindez azért szükséges, hogy a pap ne rettenjen vissza és ne meneküljön el a problémák elől, hanem a nehézségek ellenére is helyt tudjon állni. Minden pap a szeretet megélésére törekszik. Szeretet él azoknak a fiataloknak a szívében, akik vállalják a papi életre való felkészülést és a papszentelést. Szeretet Isten iránt, szeretet az Egyház iránt, szeretet a hívek közössége iránt. Lehet, hogy ez a szeretet az évek során megkopik, lehet, hogy a hívek számára nehezebben észrevehető, de biztosan ott él minden pap szíve mélyén, aki kitart hivatásában. És ez a szeretet nem egyszerűen egy ember szeretete, hanem Isten szeretetének a tükröződése, Isten szeretetének a jele a hívek felé. © Horváth István Sándor

Imádság: Jó Pásztorunk, Jézus Krisztus! Segítsd a papokat, hogy mindenkor a mennyei Atya szeretetét sugározzák a gyermekek és a fiatalok felé! Segítsd a papokat, hogy hirdessék az életet, és arra bátorítsák a családi életre készülőket és a családokat, hogy mindig számíthatnak Isten segítségére! Segítsd őket, hogy Isten jóságát és erősítő kegyelmét közvetítsék a betegeknek és a haldoklóknak! Élj minden pap szívében, hogy az irgalomban gazdag Istent képviseljék, amikor gyóntatják a bűnbánókat és a megtérőket! Segítsd őket, hogy hivatásukat szolgálatnak tekintsék és mindig szeretettel végezzék!