2024. július 21. – Évközi 16. vasárnap

Abban az időben: Az apostolok összegyűltek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem maradt idejük. Bárkába szálltak tehát, és elmentek egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elmentek, és sokan megtudták. Erre minden városból gyalog odasiettek, és megelőzték őket. Amikor kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint pásztor nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte őket sok mindenre. Mk 6,30-34

Elmélkedés: Krisztus útján Jézus küldöttei, az apostolok visszatérnek első útjukról és mindenről beszámolnak, amit az Úr küldetésében tettek és tanítottak. Az apostolokat nem kell külön kérni arra, hogy elbeszéljék szolgálatuk során szerzett tapasztalataikat, hanem odagyűlnek Jézus köré és lelkesen mondanak el mindent. Ez a jelenet tehát a Mester és a tanítványai közti szoros kapcsolatot, közösséget jelzi. Közösségben vannak azzal, aki elküldte őket, s akinek most beszámolnak. Ezután Jézus arra hívja őket, azt tanácsolja nekik, hogy pihenjenek egy kicsit, de ez a szándék részben meghiúsul. Hiába próbálnak félrevonulni, az emberek keresik Jézust, hallani szeretnék tanítását. A tanítás megkezdésének megokolására Márk evangélista szép kifejezést használ, amikor azt írja, hogy a tömeget látva Jézusnak „megesett rajtuk a szíve.” Nem sajnálkozásról van itt szó, hanem mély együttérzésről és abból fakadó irgalomról. Olyan irgalomról, amellyel Isten fordul az ember felé. Szent Márk evangélista hallgat arról, hogy mi történt a missziós úton. Leírásából csupán annyit tudunk meg, hogy mindenről beszámoltak Jézusnak, aki észreveszi fáradtságukat. Nem derül ki, hány napig voltak küldetésben, s az sem, milyen pozitív vagy negatív tapasztalatokat szereztek. Márk hallgatása minden bizonnyal tudatos, hiszen elég nekünk arra gondolnunk most, hogy a tanítványok nem a maguk útját járták, hanem Jézus útját. Nem a maguk elképzelései és vágyai ösztönözték őket, hanem azzal a meggyőződéssel mentek, hogy az Úr útján járnak. Ezt az engedelmességet nekik is tanulniuk kellett, ahogyan nekünk is, ha nem a magunk feje után, a saját elképzeléseink útján akarunk haladni, hanem az Isten által számunkra kijelölt úton szeretnénk előbbre jutni. Az apostolok és a tanítványok számára Jézus követésének útján fontos mérföldkövek azok az események, amikor mesterük a rá váró szenvedésekről beszél nekik, erről tanítja őket. Szenvedésének első megjövendölése Péter apostol meglehetősen heves tiltakozását váltja ki (vö. Mk 8,31-33), ami arról árulkodik, hogy sem Péter, sem a többiek nem értik még, hová vezet Jézus útja, s az ő útjuk. A második jövendölést követően a tanítványok között versengés tör ki, s arról vitatkoznak, hogy ki a nagyobb közülük (vö. Mk 9,30-37), ami szintén teljes értetlenségükről tanúskodik. A szenvedések harmadik jövendölésekor sem jobb a helyzet. Ezt követően ugyanis Jakab és János szeretnének kiváltságos helyet biztosítani maguknak Jézus uralmában, ami a többiek neheztelését váltja ki (vö. Mk 10,32-40). Márk evangélista ebben a három jelenetben azt állítja elénk, hogy az apostolok és a tanítványok mennyire emberi módon gondolkodnak még, mennyire a maguk útján akarnak járni. Egyáltalán nem értik még, hogy Jézus útja a kereszthez vezető út, s a tanítvány útja Jézus keresztjéhez vezető út. Sőt, értetlenségük akkor éri el tetőpontját, amikor elmenekülnek Jézus elfogatásakor, s nincsenek mellette a keresztút során. Tanítványi mivoltukban teljes mértékben csődöt mondanak, s ebből csak Isten kegyelme képes felemelni őket a feltámadás után, amely esemény fényében már megértik Jézus útját és saját útjukat is. Mindez számunkra azt a tanulságot hordozza magában, hogy Jézus megismerése lehetetlen a kereszt és a feltámadás elfogadása nélkül. A szenvedés és a kereszthordozás Jézus útjának elemei, s ha tanítványai akarunk lenni, akkor fel kell vennünk és hordoznunk kell saját keresztünket. Nagy erő és sok kegyelem rejlik abban, ha Krisztus útját választjuk útnak a magunk számára. © Horváth István Sándor

Imádság: Urunk, Jézus Krisztus! Te meghívsz minket, hogy téged kövessünk és vezetéseddel eljussunk a mennyei Atyához. Meghívsz, hogy tőled tanuljunk és szolgálatodba álljunk. Tudjuk, hogy tanítványodként ugyanaz a sorsunk, mint a tiéd, aki mesterünk és tanítónk vagy. Nem akarjuk kikerülni a keresztutat. Nem keresünk más utat, ami könnyebbnek tűnhet. Azzal a szándékkal hallgatjuk szavaidat, hogy azok szerint éljünk. Hozzád hasonlóan engedelmeskedünk a mennyei Atyának, mert hisszük, hogy türelemmel viselt szenvedéseink jutalma az örök élet és az örökké tartó boldogság lesz. Segíts minket az üdvösségre!