2025. november 2. – Vasárnap, Halottak napja

Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életbe. Bizony, bizony mondom nektek: Eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Mert ahogyan az Atyának élete van önmagában, ugyanúgy megadta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak és üdvözülnek; akik rosszat tettek, feltámadnak és elkárhoznak.” Jn 5,24-29

Elmélkedés: Üdvösség vagy kárhozat? Életünk során napról napra szembesülünk az idő múlásával. Az óramutatók járása, a naptár forgatása szembesít minket a megállíthatatlan idővel. Ha megáll az óránk vagy elfelejtünk lapozni a naptárban, attól még nem áll meg az idő. Az idő múlását a bennünk és a körülöttünk, környezetünkben lévő változásokban tapasztaljuk meg. Ha évek múltán visszatérünk valahová és ott szinte semmi változást nem látunk, akkor azt mondjuk, hogy ezen a helyen „megállt az idő.” A valóságban persze nem állt meg, és ha fejlődést nem is látunk, a pusztulás, az elmúlás nyomait észrevehetjük. Ha önmagunkban nem tapasztalunk semmiféle változást az idő múltával, akkor valami hiba történt, elmulasztottuk a lelki építkezést. Minden elmúlást fájdalmasan élünk meg. Nem tudjuk visszahozni azt, ami örömöt jelentett, boldogságot adott. Szeretteink elvesztését fájdalmasan éljük meg, mert nem tudunk visszamenni az időben, nem tudjuk visszahozni a boldogság napjait, nem tudjuk visszahozni az életből eltávozott személyt. Fájdalmunkban, az elvesztés fájdalmában az ad vigasztalást, hogy feltámadunk és újra együtt lehetünk majd az örök életben azokkal, akiket a földi életben szerettünk. Akkor majd megszűnik minden fájdalmunk és örökké örvendezhetünk, mert együtt élünk Istennel. Ma, amikor elhunyt szeretteinkre emlékezünk és értük imádkozunk, az evangélium üzenete az örök életre irányítja figyelmünket. „Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van” – mondja az Úr. Jézus szava bátorítást tartalmaz és azt a reményt ébreszti bennünk, hogy érdemes földi életünk idején Isten mellett döntenünk, mert akkor a túlvilágon is vele fogunk örökké élni. A szövegrészlet kulcsszava a hallás, a hallgatás. Ez a szó köti össze a földi életre és a túlvilági életre vonatkozó kijelentéseket. Az az ember, aki a földi élete során hallgat Jézus tanítására, az el fogja nyerni az örök életet. De nem csak az élők, hanem a halottak is hallani fogják az Úr szavát, s akik képesek lesznek azt meghallani, azok fel fognak támadni az új életre, az örök életre. A szöveg egyértelműen sugallja, hogy azok fogják meghallani ezt az életre keltő szót, akik korábban is meghallották azt. Akik ellenben evilági életükben bezárták fülüket és szívüket, és nem követték az örök életre vezető krisztusi tanítást, azok az üdvösség helyett a kárhozatra jutnak. Az élet nem csak jó dolgokat hoz számunkra, hanem rosszakat is. Az egyik nap jót, a másik rosszat. Az egyik nap egészséget, a másik nap betegséget. Az egyik nevetést, a másik sírást. Az egyik örömöt, a másik szomorúságot. Az egyik boldogságot, a másik fájdalmat és csalódást. Lelki alkatunktól függően könnyebben vagy nehezebben tanuljuk meg, hogyan nézzünk szembe a rosszal, hogyan viselkedjünk olyan helyzetekben, amelyek nyomasztóak, és hogyan felejtsük el idővel a rossz emlékeket. Amíg fiatalok vagyunk, reménnyel és bátorsággal tekintünk a jövőbe, aztán mire megöregszünk, már szinte csak a múltunkból, az emlékeinkből élünk. De miért ne tekinthetnénk előre idős korunkban is? Miért ne fordulhatnánk reménnyel a jövő felé? Miért ne gondolhatnánk örömmel arra a napra, amikor a földi életből átlépünk majd az örök életbe? Vajon mit fog hozni számunkra az a nap? Jót vagy rosszat? Üdvösséget vagy kárhozatot? Örökké tartó boldogságot Istennel vagy örökké tartó szenvedést Isten nélkül? Az örök élet, az üdvösség nem elérhetetlen az ember számára. A tegnapi ünnep, mindenszentek napja azokat állította elénk, akik hitünk szerint már üdvözültek. Példájukat követve és Krisztus tanítására hallgatva mi is az örök életre juthatunk. © Horváth István Sándor

Imádság: Teremtő, megváltó és az embert az üdvösségre meghívó Istenünk! Töröld el elhunyt szeretteink minden bűnét és vétkét. Tekints esdeklő könyörgésünkre szent Fiad, Jézus Krisztus keresztáldozata miatt. Add meg nekik és nekünk is a bűneink bocsánatát. Vezess bennünket az igazak útján, hogy kegyelmed segítségével elérjük az élet teljességét és viszontláthassuk azokat, akikről ma szeretettel, hálával és megbocsátással emlékezünk meg. Add szívünkbe a vágyat, hogy életünkben téged keressünk, halálunkban pedig megtaláljunk!