2026. január 31. – Szombat

Egy napon Jézus, amikor este lett, így szólt tanítványaihoz: „Keljünk át a túlsó partra.” Erre azok elbocsátották a tömeget, és Jézust magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is voltak velük. Nagy szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már-már megtelt. Ő a bárka végében egy vánkoson aludt. Felkeltették és megkérdezték: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” Erre fölkelt, ráparancsolt a szélre, és ezt mondta a tengernek: „Hallgass el, nyugodj meg!” A szél elállt, és nagy csendesség lett. Ekkor hozzájuk fordult: „Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?” Nagy félelem fogta el ugyanis őket. Egymást kérdezgették: „Ki lehet ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?” Mk 4,35-41

Elmélkedés: A tanítványok számára nemcsak a természet erői jelentenek kihívást, hanem eljött hitük próbájának is az ideje. A Genezáreti-tó viharai hirtelen törnek ki és sokszor ugyanilyen gyorsan el is múlnak. A bárkában ott van Jézus, mégis vihar tombol, a víz szinte elárasztja a hajót, és a tanítványokat eltölti a félelem. Ez a kép rólunk is szól, akik sokszor azt hisszük, hogy ha Jézus velünk van, nem érhet minket semmi baj. Amikor mégis utolér minket a szenvedés és a kétség, akkor úgy érezzük, hogy viharba kerültünk. Isten eközben hallgat, talán nem is törődik velünk. A tanítványok kérdése – „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” – a mi imánk is lehet a sötét órákban, a nehézségek idején. Isten válasza világos és erőteljes: Jézus felkel, lecsendesíti a szelet, s azzal a kérdéssel fordul hozzánk is, ami mindent a helyére tesz: „Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?” Ennek a történetnek nem az az üzenete, hogy ha Jézussal vagyunk, elkerülhetjük a viharokat, hanem az, hogy vele mindig át tudunk kelni a túlsó partra. A keresztény élet nem mentes a nehézségektől, de az Úr nem hagy minket magunkra. A hit nem azt jelenti, hogy nincs félelem, hanem azt, hogy tudjuk: Jézus velünk van a hajóban és ő erősebb minden viharnál. Jézus szava nemcsak a természet erőinek parancsol, hanem a szívünk félelmeinek is. Ő a csendet adó Úr, aki megmutatja, hogy a hit nem a vihar elkerülésében, hanem a benne való bizalomban teljesedik ki. © Horváth István Sándor

Imádság: Uram, Jézus Krisztus, a viharok Ura és a béke fejedelme! Köszönöm, hogy velem vagy életem hajójában akkor is, amikor úgy érzem, alszol, nem figyelsz rám. Add, hogy ne félelem vezessen, hanem a benned való bizalom! Erősítsd hitemet, hogy ne csak csodáidban higgyek, hanem csendes jelenlétedben is, amelyet sokszor alig veszek észre! Taníts meg arra, hogy a viharok közepette is rád bízzam magam, és ne felejtsem el, hogy te mindig a túlsó partra vezetsz! Csillapítsd a bennem dúló hullámokat és szólj nyugtalan szívemhez: „Hallgass el, nyugodj meg!” Békéd legyen velem és maradjon bennem!