2026. május 3. – Húsvét 5. vasárnapja

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: Elmegyek és helyet készítek nektek? Ha majd elmegyek és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahova én megyek!” Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hogy hova mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?” Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.” Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk!” Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok s az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem. Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek! Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek.” Jn 14,1-12

Elmélkedés: Út, igazság, élet Az evangélium Jézus búcsúbeszédét idézi fel, az utolsó vacsorát, amikor már tudta, hogy közeleg a kereszt, a szenvedés, a tanítványok szétszélednek, elárulják, megtagadják. Jézus mégis békéről beszél. Olyan kijelentéssel indítja a tanítványok vigasztalását, amely minden kor hívő emberének szól, nekünk is: „Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek.” Az emberi szív és lélek nyugtalansága ismerős tapasztalat számunkra, amely megjelenhet egy fenyegető veszély formájában, de akár a mindennapokban is. Egy váratlan diagnózis, egy felbomlott kapcsolat, egy felismerés, hogy életünk rossz irányba halad, és máris azt érezzük, hogy semmi sem biztos. A tanítványok is hasonlót éltek át. Mesterük, akiben bíztak, s akitől új világot reméltek, most arról beszél, hogy elmegy és ők nem követhetik. Ebben a helyzetben hangzik el az Úr bátorítása: „Higgyetek!” A hit nem az, hogy minden világos és átlátható. A hit nem logikai összefüggések elfogadása, hanem egy bizalmon alapuló kapcsolat, annak tudatosítása, hogy kihez tartozom, és hogy nem vagyok egyedül, még akkor sem, ha mindent elveszítek. Keresztény hitünk nem azonnali válasz minden kérdésünkre, hanem kapaszkodó minden helyzetben. Jézus egyrészt nyugalmat, lelki megbékélést ígér, másrészt utat is mutat: „Atyám házában sok hely van. Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek.” És amikor Tamás zavartan kérdezi, hogy még azt sem tudják, hová megy, akkor hangzik el az evangélium egyik csúcspontja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” Jézus nemcsak ismeri és megmutatja az utat, hanem ő maga az út. Az Istenhez vezető út nem eszmerendszer, nem szabályok és elméletek gyűjteménye, hanem egy személy, Jézus Krisztus. És ő mindenkit hív: a keresőt, a tévelygőt, az elcsüggedtet, a kétkedőt, a nyugtalan szívű embert. Egy fiatal atya mesélte, hogy első szolgálati helyén a szentmisén nagyon izgult. A falu idős asszonyai sorban ültek a padokban, mindegyikük évtizedek óta járt a templomba. A mise után egyikük odament hozzá és ezt mondta: „Tisztelendő Úr, maga ma úgy imádkozott, mint aki hazaért.” Ez a mondat megnyugtatta az atyát. Mert fontos a szép prédikáció, a mozdulatok pontossága és a liturgia gördülékenysége, de még lényegesebb, hogy hitelesen képviselte Krisztust, aki jelen volt személyében és a szentségben, és aki a papok szolgálata által utat talál az emberi szívekhez. A mai ember keresi az irányt, merre menjen, mit kezdjen az életével, hol van a helye a világban? Sokszor csak sodródunk, egyik célból a másikba, egyik kapcsolatból a másikba anélkül, hogy valóban otthon lennénk. Jézus nemcsak útmutatást ad, hanem önmagát adja útként. A vele való kapcsolat eligazít, irányt mutat, otthont ad már itt a földön is. Pedig Jézus napjainkban is elindul és társakat keres az útra. Nem tökéleteseket, hanem nyitott szívűeket. Nem hősöket, hanem olyanokat, akik hajlandók rátenni lábukat az útra, amely ő maga. Életutunk néha meredek, néha köves, néha fájdalmas. De mindig vezet valahová: a valódi otthonba, az Atya házába, ahol már nem lesz kérdés, nem lesz kétség, csak egy örök és megrendítő felismerés: Itt van, akit kerestem. Itt van, aki boldoggá tesz örökre. © Horváth István Sándor

Imádság: Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy az út, az igazság és az élet! Te vagy az egyetlen biztos irány, akiben a szív megnyugodhat, aki elvezet az Atyához. Add, hogy ne a világ útvesztőiben bolyongjunk, hanem benned bízzunk, és veled járjunk! Erősítsd bennünk a hitet, hogy ne a láthatóra, hanem a láthatatlanra figyeljünk! Ne engedd, hogy elbizonytalanodjunk életünk útján! Segíts, hogy mi magunk is úttá váljunk, így másokat is hozzád vezessünk! Légy velünk minden lépésünknél és vezess minket az Atya házába, a mennyországba!