Bazilika, mint koncerthelyszín

A Szent István Bazilikában tartandó koncertekkel kapcsolatos tudnivalók
Kulturális munkatárs: Szokola Nóra nora.szokola@basilica.hu
Kérjük olvassa el figyelmesen az alábbi tudnivalókat, majd töltse ki a kérdőívet az alábbi sárga ikonra kattintva, hogy lássuk a koncerttel
Helyszín

A koncert helyszíne a Bazilika templomtere. Minden koncert esetében helyszínbejárás szükséges a fel- és levonulás, koncert közreműködőinek elhelyezkedése és egyéb igények megbeszélésének céljából.
Fűtés a templomtérben nincs, ez azt jelenti, hogy sem a padok, sem a szentély nem fűtött.

Templomtér befogadó képessége
  • Ülőhely a padsorokban: 550 fő
  • Pótszékes ülőhelyek: 250 fő
  • Összes ülőhely: 800 fő
A vendégek meghívásánál Bérlőnek figyelembe kell venni az ülőhelyek számát. Amennyiben több mint 550 főt kíván meghívni a koncertre, úgy igénybe kell venni a pótszékeket. Állóhelyre nincs lehetőség a menekülési útvonalak és biztonsági szempontok miatt, így a koncertre meghívott vendégek maximális létszáma: 800 fő (Amennyiben az első padtömbben 7 fővel számolunk egy oldalon egy sorban). Az ülőhelyek nem számozottak, szektorokat lehet csak elkülöníteni. Ezeknek megjelölése a Bérlő feladata.
Közreműködők által használt termek, helyiségek
A koncert fellépői, kórus, zenekar az alábbi helyiségeket tudja használni. A létszámtól és igénytől függően bocsátjuk rendelkezésre a termeket.

Máriaterem
Befogadóképesség: 50 fő
Felszereltség:

  • asztalok, székek
  • mosdó
  • projektor, kivetítő
Hittantermek
3 db hittantermet tudunk a bérlő rendelkezésére bocsátani, amennyiben szükséges. A termek egymásból nyílnak és a 3. terem után található a mosdóhelyiség. Befogadóképesség: kb. 150 fő Felszereltség:
  • asztalok, székek
  • mosdó
  • projektor, kivetítő
Koncert műsora
A koncert műsorát minden esetben a Szent István Bazilika Zenei Bizottsága (továbbiakban Bizottság) véleményezi és engedélyezi. Ez előfeltétele annak, hogy az adott koncertet Bérlő a Bazilikában megtarthassa. Amennyiben valamelyik mű nem méltó a Bazilikához, azt a Bizottság nem engedélyezi, ebben az esetben lehetőség van a mű lecserélésére. A döntést a Bizottság egyoldalúan hozza meg a saját szakrális és egyházzenei szempontjai alapján, amelyet a Bérlő köteles elfogadni. A végleges műsort a Bizottság írásban hagyja jóvá. A műsor kiválasztásánál alapfeltétel, hogy azoknak szövege ne legyen ellentétes a katolikus egyház tanításával. Ezen felül kérjük vegyék figyelembe azt is, hogy a Bazilika egy szakrális intézmény, amelyhez nem minden téma és zenei stílus illeszkedik. Bizonyos esetekben az énekek szövegét, kottáját is bekérhetjük.
Beléptetés
Minden bejárathoz, ahol történik beléptetés (vendégek, VIP-ek, stb.) Bérlőnek szükséges minimum 2 főt biztosítani bejáratonként, akik ellenőrzik, hogy az adott bejáraton csak az arra illetékesek lépnek be. A templomtérben a vendégek eligazodásának segítésében is javasolt a vendégek létszámától, valamint az ültetéstől függően 2-4 fő jelenléte Bérlő részéről.

Vendégek beléptetése a napközben megtartott koncertekre

Legkorábbi koncertkezdés: 10 óra
 
Legkésőbbi koncertkezdés: 16 óra (a templomteret a technikai személyzettől, közönségtől ki kell üríteni legkésőbb 17:30-ig)
 
Ebben az időszakban a templomtérben a turisták nagy számban vannak jelen. A turisták belépőjeggyel lépnek be a Bazilika templomterébe a főbejáraton. Amennyiben a Bérlő vendégeket hív meg a koncertre, a beléptetésre különösen ügyelni kell. Ebben az esetben a főbejáraton csak érvényes Bazilika belépőjeggyel történhet a belépés. Amennyiben Bérlő nem kívánja, hogy a vendégei belépőjegyet vásároljanak, úgy a beléptetésnek nem a főbejáraton, hanem a Mária kápolna felől kell történnie regisztrációval, amelyet Bérlő munkatársai felügyelnek és ellenőriznek. Bérlőnek előzetesen tájékoztatnia kell a vendégeket a koncertre történő belépés helyszínéről.

Vendégek beléptetése az esti koncertekre

Az esti koncertek legkorábbi kezdési ideje 19:30, de ez függ a koncert technikai előkészületeitől is. Az esti koncertek esetében Bérlőnek számolnia kell azzal, hogy a Bazilikában minden nap szentmise van 18 és 19 óra között. Amennyiben előesti vagy ünnepi miséről van szó, az tovább is tarthat. Ezen kívül a koncert hang- és színpadtechnikáját, amennyiben van, a szentmisére részlegesen vissza kell bontani, olyan mértékben, hogy az ne zavarja a misét. Azt, hogy ez milyen mértékű visszabontást jelent, a bejáráson Bérbeadó képviselői mondják meg. Ezért a legkorábbi kezdési időpont esti koncertek esetében: 19:30, de ez lehet későbbi kezdés is, amennyiben a koncert előkészületei a szentmisét követően több időt követelnek meg. A vendégek beléptetése a főbejáraton keresztül történik, igény szerint akár mindkét oldalon.

Amennyiben a koncertre VIP vendégek is érkeznek, őket van lehetőség külön bejáraton beléptetni: a Mária kápolna vagy a Papi bejárat felől.
Közreműködők belépése
A közreműködők a Bajcsy-Zsilinszky úti bejáratnál lépnek be. Ez egy ellenőrzött bejárat, a diszpécser nyitja ki az ajtót, a közreműködők szabadon közlekedhetnek.
Technikai felszerelések szállítás és a technikai személyzet be- és kilépése
A technikai felszerelések, hangosításhoz szükséges eszközök, színpadelemek, hangszerek, kottapultok és minden olyan nagyméretű vagy nagyobb mennyiségű eszköz behozatala a Bazilikába, amely a koncerthez szükséges, a Papi bejáraton keresztül történik. A bepakolás idejére a Bérbeadó munkatársa jelen van, a technikai háttéremberek ezen a bejáraton keresztül közlekedhetnek kifelé az ajtónyitó, befelé a bejárat oldalán lévő kapucsengő használatával.
Hangosítás
 
A koncert szervezésénél az alábbiakat kell figyelembe venni a Bérlőnek. A Bazilika hangrendszere a szentmisékhez és egyéb liturgikus eseményekhez van alapvetően beállítva. Amennyiben a koncerthez szükség van hangosításra annak biztosításáról Bérlő gondoskodik. A Bazilika hangrendszerére van lehetőség rákapcsolódni.

A templomtérben a visszhang 6 másodperces.

Amennyiben a Szervező esti koncertet tart, a hangtechnika esetében számolni kell azzal, hogy az esti szentmise idejére a hangtechnikát részben vissza kell bontani, hogy ne zavarja a szentmisét. Azt, hogy ez milyen mértékű visszabontást jelent, minden esetben egyeztetni szükséges a Bérbeadóval.
Parkolás
A Bazilika két oldalán korlátozott számban van lehetőség a parkolásra, 5 személyautó a kiajánlott árban szerepel, amennyiben ennél több autó parkolására van igény, azt minden esetben egyeztetni szükséges a Bérbeadóval, amely további költséget vonhat maga után.
Az autók típusát, színét és rendszámát lehetőség szerint a koncert előtt 3 nappal, de legkésőbb a koncertet megelőző nap szükséges leadni.
Vetítőrendszer használata
A Bazilikában Diapro vetítőrendszer működik, amelybe a vetítendő szöveget a Bérlő küldi meg Microsoft Word formátumban Bérbeadó kapcsolattartójának email címére. Dalszövegek esetében egyértelműen el kell különíteni a versszakokat, a refrént, átkötéseket, hogy egyértelmű legyen, mit kell külön diára feltenni. A képeket JPG vagy PNG formátumban kérjük elküldeni. Az elküldött anyagokat a Bazilika munkatársai viszik fel a rendszerbe, de Bérlő által arra kijelölt személynek ellenőriznie kell. A vetítéshez a Bérlő biztosít embert.
Jegyeladás és hirdetés
A Bazilika nem értékesít koncertjegyeket és nem szervez klasszikus értelemben közönséget. Amennyiben a Bérlő elektronikusan elküldi a plakátot, azt kitesszük a Bazilika főbejáratánál található hirdetőtáblára, honlapra, Facebook oldalra és a Jegyirodába, illetve igény esetén a koncertet meg tudjuk hirdetni a turisztikai irodák között. Felhívjuk a figyelmet, hogy a plakát véglegesítése előtt a műsort és a beléptetéssel kapcsolatos információkat le kell egyeztetni a Bérbeadóval.
Fotó- és / vagy videófelvétel készítése a koncerten
Amennyiben a koncerten Bérlő TV vagy videófelvételt, fotót szeretne készíteni az eseményről, arról előzetesen tájékoztatja a Bazilika kulturális munkatársát, aki írásban visszaigazolja annak jóváhagyását. Az elkészült felvételeket Bérlő felhasználás előtt megküldi jóváhagyásra, amelyet szintén írásban igazolunk vissza.
Szerződéskötés
A koncertre vonatkozó szerződéskötés minden esetben szükséges, amelyhez Bérbeadó küld sablonszerződést. Amennyiben Bérlő ragaszkodik saját szerződésmintájához, kérjük figyelembe venni, hogy Bérbeadó csak Bérleti vagy Használati szerződést köthet, vállalkozói vagy egyéb szerződést nem áll módunkban elfogadni. Felhívjuk a figyelmet, hogy csak eredetiben aláírt szerződést fogadunk el, szkennelt változatot nem.